Bátran merem állítani Bogival minden könnyen ment... nap közben. Éjjel viszont felütötte a fejét a kutyasírás keserves és szívbemarkoló hangja.
Egy dolog volt, amit szabályként felállítottam a kutyás lét kezdetekor és a mai napig tartom: este nem jöhet be a hálónkba. Az meg evidens volt mindkettőnk részéről, hogy nem alhat velünk. 
Egyesek szerint ez kegyetlenség tőlem. Viszont reménykedtem benne hogy

Hosszú távon ez lesz a jó megoldás. Neki is, nekünk is. 

Sokan mondják, hogy a napi rutin bevezetése megkönnyíti az életet. Végül is nálunk is be lett vezetve a rutin. Csak nem nappal, hanem este, és nem mi állítottuk ezt fel, hanem a kutya. Minden éjszaka percre pontosan menetrendszerű volt, hogy felkeltem hozzá, simogattam, ölbe vettem, ringattam. Néhol megfűszereztük egy kis nyüszögéssel, idegességgel és kétellyel. A sírás már-már magától értetődő volt. Hol én, hol Bogi sírta el magát. Ilyenkor a kutyapléden ölelkezve pityeregtünk. Fecó pedig tűrte. Türelmes volt. Mesteri vígasztaló révén a kutyát is és engem is sikerült megnyugtatnia..
Mindezt 4 hónapon keresztül. 4 igen fájdalmas, fáradt és keserves hónapon keresztül. 

Lassú szenvedés volt, de Bogi szépen elnőtte az esti sírást. Egy dolog viszont megmaradt. Amikor a nap lenyugszik, fáradtan a helyére kísérem, megsimogatom, jó éjszakát kívánok neki. Ő pedig bágyadtan a kis mancsára hajtja a fejét és mire beérek a szobába már alszik is :)