Nem vagyunk azok az ágyból kipattanós fajták. A férjem sem, én meg pláne nem. De most reggel különösen izgatott voltam. Ma egy puha kis szőrgombóc gazdái leszünk! 
Minden klappol :) Gondoltam mikor autóba vágtuk magunkat és elindultunk a leendő kiskutyánkért. Az egész utunkat a türelmetlen csend uralta. Isten se tudja hogyan, de jóval hamarabb címre értünk mint ahogy azt a GPS kiszámolta.. 
Gyors és vidám fogadtatás után megláttunk négy pöttöm lábacskát és 2 logobó fülecskét. Agárokat megszégyenító sebességgel futott Feri felé a kis cukibomba. Felkéretőzött, és leosztott egy jó nyálas puszit majd megpihent és elaludt. Ott helyben. Ölben. Nos, úgy éreztük ez a kutyus kiválasztott minket. 
Hazaúton neveket soroltam... Szegény kutya meg végighallgatta.. Mind az 500 variációt! Vártam egy jelet. Egy kis apró visszajelzést, hogy melyik tetszik neki. Bátran merem állítani egyik sem tetszett neki. Mert az Ő nevét már valaki más tudta. Méghozzá akit gazdinak választott ki.. Fecó egyből rábökte... "Nézd meg milyen nagy bogár szeme van... Ő az én kis Bogárkám!" Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem első hallatra ez a mondat.. De igaza volt. Tényleg úgy nézett ki mint aki ízig- vérig Bogárkának született. 
Hazaérkezésünk után megmutattuk neki a lakást. "Ez lesz az új otthonod!"... pontosabban otthonunk, mivel nekünk is még új volt ez az egész szitu. 
No oké. Bogi meg van, békés és érdeklődő. Szuper! Ám de másnap várt ránk egy 300km-es utazás ami a mi kis hősünk egy nyikkanás, egy pisi/kaki baleset nélkül szépen viselt. 

Nagyobb boldogságunk nem is lehetne. Szerelem, Otthon, Bogi.